A sakkolimpiai győzelemről
Bakonyi Benjámin (12. c) a közelmúltban úgy nyerte meg az országos sakkolimpiát, hogy korábban sosem vett részt sakkversenyen. Sakktáblánál is keveset játszott. Bár már gyerekkorában megtanult sakkozni, ténylegesen a járvány idején bevezetett karantén alatt sakkozott sokat a chess.com oldalon a világ különböző pontjain élő emberekkel. Közben videókon keresztül autodidakta módon fejlesztette tovább a sakk tudását. Így kiszámíthatatlan volt, hogy milyen a játékereje a diákolimpia többi résztvevőjéhez képest. Már a márciusi budapesti diákolimpián sejthető volt, hogy az áprilisi országos döntőben is jó eredményre lesz esélye, mert hét játszmából 5,5 pontot szerzett.
A szolnoki döntőben a megyei első helyezettek és a fővárosból négy diák volt jelen. Az első nap Benjámin sorban nyerte meg a játszmáit, de ezek egyáltalán nem voltak könnyű győzelmek. A partik többségében a végjátékban tudta győzelemig fokozni előnyös állását. Hat forduló után hat pontja volt, az utána következőnek 4,5. A másnapi három ellenfele talán már tartott is tőle, így nem erőltették ellene a győzelmet, Benjámin pedig tudta, hogy három döntetlennel megnyeri a versenyt, így taktikusan valóban három döntetlent ért el, és kilenc játszmából szerzett 7,5 ponttal első lett. A második helyezettnek 6,5 pontja volt.