Az iskolai nomád tábor egy erdőszélen, patak partján, osztálykeretben eltöltött öt napos tábor. Minden évben május utolsó és június első harmadában vesznek részt rajta a kilencedikesek, egy adott évben ugyanazon a helyszínen váltják egymást az osztályok. A helyszínek öt éves ciklusban váltakoznak: Zemplén, Bükk, Mátra, Börzsöny, Bakony.
Az 1999 óta működő tábor egyik lényeges eleme, hogy a megszokott civilizációs keretekből kiszakadva, a természet közelségét felismerve és azt mélyen megtapasztalva éljék meg a diákok, hogy minél inkább egymásra figyelve, jóban, rosszban egymást segítve hogyan tudnak a közösség számára elfogadható életkörülményeket teremteni, és hogyan tudnak ezen körülmények között társas kapcsolataikban, önismeretükben, több személyes tulajdonságukban fejlődni. A tábor szinte mindig erős és pozitív hatással van az osztályközösség életére. A nomád tábortól – mindaddig, amíg valaki részt nem vesz rajta – kissé talán tartanak a diákok, utána azonban nagyon erős és tartalmas élményekről, érzésekről és belső utakról számolnak be. Évekkel később – mikor már rálátásuk van az iskolánkban eltöltött hat esztendőre – sokak az egyik legmeghatározóbb tanításon kívüli programként gondolnak vissza a nomád táborra.
A táborban kettő-négy tanár van jelen, rajtuk kívül hat-hét, előre kiválasztott és a feladatokra felkészített tizenegyedikes diák segíti a tábor életét. A táborlakók két személyes sátrakban alszanak, a tisztálkodás egy közeli patakpartján kialakított helyen történik. A napi élelem beszerzését a tanárok intézik egy közeli faluból, ehhez egy öreg Lada áll a tábor rendelkezésére. A tizenegyedikesek ásott tűzhelyeken nagy kondérokban főznek naponta többször is. A program röviden a következő. Az első nap még együtt kirándul az osztály, később napról napra egyre kisebb csoportokban teszik meg a terepen kijelölt útvonalakat. Közben mindenki megtanul térkép és iránytű segítségével tájékozódni. Az utolsó nap kettesével járják be a diákok a kitűzött, 15-25 kilométeres utat, ez az úgynevezett tájséta, a nomád tábor csúcspontja. Ezek a túrák nagyjából kilenc órakor kezdődnek és délután érnek véget. A délután hátralevő részében és este közösségi programok játékok, beszélgetések töltik ki az időt, és ekkor van lehetőség sok egyéb tevékenységre is. A napot esti tábortűz zárja.
A tanárok a nomád tábort megelőző hónapokban beosztják a három kilencedik osztály sorrendjét, kitűzik az időpontokat. Az első osztály egy nappal többet, hat napot tölt a táborban, mert az első napjuk a tábor felépítésével telik el. A váltás napján délelőtt hazaindul a tábortól búcsúzó osztály, aznap délben, kora délután érkezik oda a következő. A három kilencedik osztály után még áll egy darabig a tábor, június közepén sor kerül az ún. haladó nomád táborra, amelyben bárki részt vehet, aki korábban volt már nomád táborban. Ezen idősebb diákok, esetenként régi diákok, és családtagok is jelen vannak. A létszáma nagyon változó, néha tíznél kevesebb, máskor több tucat táborozó van együtt kicsit kötetlenebb keretek között.
A nomád tábornak kezdettől fogva minden évben Fernengel tanár úr a legfőbb szervezője. A kétezertízes években Ferencz Gábor tanár csatlakozott hozzá mintegy tíz esztendőre az előkészítő, koordináló munkában, mellettük még egy tucat tanár van, aki rendszeresen, akár sokszor vezetett nomád táborokat az elmúlt bő két évtizedben.
Diákoknak a nomád táborról szóló élménybeszámolóiból olvashatunk itt részleteket.
Nomád top10 (2008)
Tájséta. Utolsó előtti nap párban jártuk végig az addig megismert, feltérképezett útvonalakat a Börzsönyben. Állomásokat kellett megkeresnünk, melyeknek megtalálása esetenként több időt vett igénybe, mint az odajutás. Legalább öt pár kereste már a Cigány-kútnál található második feladatot, mikor feladtuk és tovább indultunk. És láss csodát – megtaláltuk! Az állomásokon egy madárkép, egy zsírkréta és egy aranyköpés várt ránk. amikor a második állomásra tartottunk, egy hatalmas saras pocsolyához értünk. itt egy osztálytársam – aki neve elhallgatását kéri –, nem vette észre a közelgő veszélyt, egyenesen a sárba rontott. Mivel nagyon benne volt a tempóban, először az egyik, majd a másik cipőjéből is kilépett, végül lépett még kettőt a mocsokban, az egyébként eredetileg fehér zoknijában
Éjszakai bátorságpróba. Egyik este a tanárok kitalálták, hogy egy rövidebb távot egyedül vagy párban kell megtennünk. a hangulat a tetőfokára hágott, főleg tanár úr rémtörténetét hallgatva. Elég rémisztő volt társaink távolból jövő sikolyait hallani. Mindenki más taktikát alkalmazott a félelmek legyőzésére… Mi például a „Lenn a prérin” kezdetű dalt énekeltük torkunk szakadtából… szerencsére a többiek nem hallották…
Pancsi-pancsi. A nomád tábor – mivel nomád – sajátos fürdőzős élményekkel (is) gazdagított minket. Eleinte „kannából” fürödtünk, de egy-két nap után áttértünk a PET-pisztolyokra, azaz 0,5-1,5 literes palackokat töltöttünk meg vízzel, amit aztán bicskával kiszúrtunk, és ezekkel lövöldöztük egymásra a patakvizet.
Túrógombóc és az eper. A legnagyobb sikere mind a tanárok, mind a diákok körében a túrógombócnak volt. nem csupán azért, mert finom volt, hanem azért is, mert mindenkinek keményen meg kellett dolgoznia érte. Ugyanis ahhoz, hogy megkapjuk a vacsoránkat, ki kellett találnunk mind a három térképi jelet, amit éppen elénk tettek. Kutrovácz tanár úr állt elsőként a sorba, őt küldték elsőként a sor végére. Pocok kapta meg elsőnek a jól megérdemelt túrógombócot (senki ne gondoljon gombócokra…), amit Kutrovácz tanár úrral szívesen meg is osztott. Persze végül mindenki kapott enni, és még meg is tanultuk a térképjeleket. A legjobb az volt, amikor egyik osztálytársunk a k+ jelzésre azt mondta, hogy szerinte kerékpárút (amúgy k+ a kék kereszt jelű turistaútvonalat jelöli).örömteli meglepetést okozott osztályfőnökünk bejelentése, hogy friss epret kapunk, amiből – többszöri repetával – kiehettük magunkat. Nagyon finom volt!
Élet a sátorban. Amint megérkeztünk, első dolgunk az volt, hogy újabb sátrakat állítsunk fel, a magas osztálylétszám miatt. Utána megkaptuk a beosztásokat, hogy ki, kivel lesz együtt. Általában olyanok kerültek össze, akik az iskolában korábban nem sokat barátkoztak egymással. külön öröm volt, ha két olyan lány került össze, akik mindketten irtóztak a rovaroktól. Elég sok sátorajtónak nem működött rendesen a cipzárja, olyan is volt, hogy be sem lehetett csukni. az első éjszakánk is kalandos volt, próbáltuk megszokni a természet közelségét és az ott élő állatfajtákat. Előfordult, hogy a sátor alatt megmozdult a föld, vagy egy róka nyomta meg a sátor oldalát.
Rőzsegyűjtés. Első nap, amíg a fiúk a pöcegödröt ásták, a lányoknak rőzsét kellett gyűjteniük a főzéshez. Kacsu és Pocok univerzális technikáját alkalmazva a lányok lelkesen gyűjtötték a rőzsét, a terepen körbe-körbe rohangálva. Másnap a fiúk és a lányok közösen gyűjtötték a rőzsét, igen nagy eredménnyel, így még a következő osztálynak is bőven maradt.
Akkor most iránymenet! A túrák alkalmával volt szerencsénk megismerkedni a térképpel és a tájolóval, segítségükkel tudtunk tájékozódni. Kutrovácz tanár úr felkészített minket a tájsétára, a megadott utasítások szerint kellett megtalálnunk az állomásokat. Az iránymenet volt a kedvencünk. a megadott szög irányában kellett áthatolni bokrokon, patakon, csalánon, úttalan utakon keresztül.
Kidőlő fák, avagy miért nem kerestünk meg minden állomást? Nem tudtuk merre kell menni. amerre jártunk, csak kidőlt fákat láttunk. fák recsegése hallatszott. Hirtelen hatalmas robajjal egy madár reppent fel a zizegő avarból. Ez már sok volt. visszafordultunk és inkább megkerestük a +1 állomást.
Naposság. A naposság intézményét mindenki ismeri, aki volt már nomádban, vagy járt óvodába. a naposság nem is volt annyira jó, inkább tanulságos. Jó páran megtanultuk becsülni a csapból folyó vizet, a tiszta vízben való kézmosást (!) és a mosogatást (!) is.
Oda-visszaút. Az oda-visszaút azért tartozik a „top” dolgok közé, mert odafelé nagyon izgatottak voltunk, vártuk a tábor hivatalos megkezdését. Visszafelé pedig jó volt tudni, hogy ezen is túl vagyunk, most már felavatottnak éreztük magunkat az elkövetkező trefortos évekre.
Sasvári Tunga, Szilágyi Krisztina (9. c)
A nomád táborról (2011)
A nomád táborban a fürdés volt a legmeghatározóbb élmény. Miután megépítettük a duzzasztógátat könnyen lehetett egyet csobbanni a nehéz munkák és fárasztó túrák után a jég hideg vízben. A fürdés felfrissített és erőt adott nekünk. rengeteget „csatáztunk” akár egymás, akár a lányok ellen. Ezt persze csak a kora délutáni órákban tehettük meg, amikor a nap elég erősen sütött ahhoz, hogy ne fagyjunk meg. (P. P.)
Talán nem írok újat azzal, ha azt mondom, a nomád tábor tele volt élményekkel. Olyan sok minden történt abban a szűk hétben, hogy nem is könnyű dolog választani közülük. az a nap maradt meg bennem leginkább, amikor felügyelet nélkül napos csoportonként kirándultunk. aznap reggel mi indultunk utoljára, mégis – talán mert Borisz is velünk volt – leelőztünk két csapatot is. Talán leelőztünk volna egy harmadikat is, ha nem vágjuk le az utat egy kicsit, és nem kerülünk kicsit máshová, mint szerettük volna. végül is megtaláltunk egy aszfaltos utat, amit elég egyszerű volt követni, csak-hogy az sem vezetett egyenesen a táborhelyre. Kénytelenek voltunk újra kalandozni, de ez most kicsit durvábbra sikeredett, mint az előző. Miután a tüskés fák és bokrok között átjutottunk, már csak egy kisebb szintkülönbség maradt, amin végül is könnyen lejutottunk. a lényeg: rendben visszaérkeztünk. (K. V.)
A nomád tábor minden szempontból pozitív csalódás volt. főleg az étkezések! Legtöbben arra számítottunk, hogy az egy hét alatt, ha éhezni nem is, de szenvedni biztosan fogunk az ételek miatt. Ám a tizenegyedikesek kitettek magukért, és tényleg fantasztikusan főztek. A kirándulások sem voltak olyan vészesek, kifejezetten élveztem őket. Talán a „szállás” volt az egyedüli, amiért nem rajongtam. A polifoamom jóval vastagabb volt, mint a többieké, de még így is nagyon kényelmetlen volt. Éjszakánként – főleg az első két nap – nagyon fáztunk, ezért sapkában, dupla nadrágban, zokniban és több pulóverben aludtunk, sőt a második nap a hálózsákjainkat összecipzáraztuk, hogy egymást is melegíthessük. Reggelenként Mészáros Péter tanár úr énekhangja ébresztett minket, és az osztály azóta is énekli a „süt, süt, süt, süt le ránk a nap…” kezdetű csodás kis dalocskát. (G. K.)
A legviccesebb dolog a nomád táborban az volt, amikor 5-6 fős csoportokban, kísérői felügyelet nélkül mentünk túrázni. Alig indultunk el, máris összetalálkoztunk az előttünk lévő csoporttal. Az úti cél elvileg „Pali bácsi kaszálója” lett volna, de mi sosem jutottunk el oda. a zöld jelzést sehogyan sem találtuk meg, így mentük amerre jónak láttuk. a csapat több részre szakadt, de beláttuk, hogy ez sem a legjobb megoldás. Leültünk az út szélére, nagyjából egy óráig ott tanakodtunk, hogy mit tegyünk. Még egy arra járó embertől is megkérdeztük az utat, és azt a választ kaptuk, hogy „az eldobott palacknál kell jobbra fordulni”. Végül úgy döntöttünk, inkább visszamegyünk a táborba. Mikor visszaérkeztünk és a tanárok is megérkeztek a tájséta útvonalának feltérképezéséről, elmondtuk nekik, hogy nem voltunk a „Pali bácsi kaszálójánál”. De erről mindent tudtak ők is, hiszen ott guggoltak a bokrok között egy órán keresztül, hogy észre ne vegyük őket, mert éppen a tájséta útvonalát járták be, amikor meglátták, hogy jövünk… kb. négy km-re az eredeti útvonalunktól. (D. F.)
A nomád tábor nagyon jó élmény volt, bár eleinte voltak félelmeim. Nem is hittem volna el, ha nem látom, hogy hogyan épül fel a tábor egy olyan helyen, ami előtte érintetlen volt. A legjobb dolog a túrákon kívül az volt, amikor a törzsek műsort adtak elő (pl. Esőtánc, Tánc ess, Ő tánc). Ötletesre és viccesre sikerültek és mi is nagyon jól éreztük magunkat, miközben ezeket megalkottuk. A tájséta szintén fantasztikus volt, és a végén még egy kis zuhanyt is kaptunk, ami kifejezetten jól esett egy olyan meleg napon. amikor vége lett a tábornak, szinte mindenki maradt volna még, mert nagyon jól érezte magát. ( B . T. )
A nomád tábor nagyszerű élmény volt. Mikor a hosszú, fárasztó menetelés után megérkeztünk egy derékig érő fűvel, gazzal tarkított mezőre, el sem hittem, hogy itt egy nap leforgása alatt egy elfogadható állapotú tábort tudunk majd csinálni, de sikerült. Kirakodtuk az élelmet, majd elkezdtük felállítani a nagy és kis sátrakat, Borisz fáramászásos segítségével pedig felkerültek a konyhát védő nylonok is. Ezek után kiástuk a wc-k üregeit, fürdő sátrakat állítottunk és tűzhelyet készítettünk. sokat dolgoztunk ezen a napon, jól esett a pihenés. (E. D.)
A nomád táborban a legemlékezetesebb program az volt, amikor kis csoportokban kellett megtenni egy adott távot. Teljes mértékben magunkra voltunk utalva, csak egy-másra számíthattunk. A tájékozódással eleinte nem volt probléma, de a későbbiekben egy apró navigálási hiba miatt kicsit eltértünk az eredeti tervtől. Ezt viszont cseppet sem bántuk meg, mert felejthetetlen élmény volt, amikor kb. egy-két km-en keresztül egy völgyben kellett lesiklanunk a térdig, néhol combközépig érő avarban. Rengeteget nevettünk egymáson, mikor valaki hirtelen megindult, majd véletlenül megbotlott egy avarban rejtőző ágban. (G. K.)
Nomád tábori élménybeszámoló (2018)
Május 22-én reggel összegyűltünk a Városligetben, hogy felszálljunk egy buszra, és mindenféle technikai eszköz nélkül elinduljunk az erdő közepe felé. Ekkor még nem tudtuk, hogy az évünk egyik legjobb élménye lesz ez a kevésbé szerencsésen induló, nomád tábornak keresztelt furcsaság. A buszúton odafelé valamiért megálltunk körülbelül húsz percre, hogy miért, azt senki sem tudja, viszont ez elég időt adott arra, hogy a fiúk elkezdjék a hét egyik legmeghatározóbb tevékenységét, a kattogást.
A buszról leszállva szomorúan konstatáltuk, hogy a táskáink nehezek, és még mindig nem érkeztünk meg a táborhelyre. Három pihenővel sikerült megtennünk azt az öt kilométert, ami a legközelebbi civilizációval összekötötte az akkor még fel nem épült táborunkat. Odaérve megláttuk a kísérőinket és tanárainkat, akik már elkezdtek építkezni, így nekünk szerencsére csak a saját sátrainkat kellett felállítani. De még attól is távol álltunk, ugyanis a sátraink helyén akkor még egy derékmagasságig érő csalánmező állt. Annak ellenére, hogy tudtuk, hogy ennek a letaposása a mi dolgunk lesz, volt olyan osztálytársunk, aki rövidnadrágban és papucsban állt neki a munkának. Szerintem nagyon jó volt, hogy mi építettük a tábort, és nagyon sajnálom a többi csapatot, hogy nem tudta úgy látni a tábort, mint valamilyen szinten a saját munkájukat.
Már az első este nagyon tudtuk értékelni, amikor eljött a vacsora ideje. A fáradt nap után a tojásos lecsó sokaknak pozitív csalódás volt. Nagyon furcsa volt úgy élni, hogy mikor lement a nap, akkor mi is mentünk aludni, mert alig volt más fényforrásunk. Az első éjszaka kitapasztaltuk, hogy milyen göcsörtök fogják nyomni a hátunkat az elkövetkezendő hat napban, illetve hogy jó szomszédokat választottunk-e, mert a sátrak nem igazán jó hangszigetelők. A legkellemesebb az egész táborban az volt, hogy minden reggel négykor ébredtünk, mert az erdő közepén a madarak a nappal egy időben kelnek, és bizony szeretnek hangoskodni. Ennek ellenére legtöbben kipihentek voltunk reggelente, ami szintén pozitív csalódás volt.
A második nap befejeztük az építési munkálatokat, és elkezdünk fát gyűjteni a tűz táplálásához. Összeszedtük a közelben található összes kisebb-nagyobb fát egyrészt azért, hogy a következő csoportnak nehezebb dolga legyen, másrészt, hogy tényleg legyen mivel tüzelni. Később rájöttünk, hogy túl sok fát gyűjtöttünk, ezért tábortüzeink esténként gyakran szükségtelen nagy lánggal égtek. Délután – kiegészülve két érettségiző iskolatársunkkal – elindultunk az első túránkra. A kevésbé fittek itt jöttek rá, hogy bizony a hegyek között vagyunk, ami néha egy-egy emelkedőt jelent. Ezután megint nagyon szívesen ettünk, de már csak a farönkök is luxuskényelemnek számítottak. Ezen az estén a bátrabbak már lementek a patakhoz egy kicsit lemosni magukat, ami nem csak kellemes, hanem az elmúlt két nap fizikai munkáinak mennyiségét tekintve hasznos is volt. A fiúk természetesen csapatostul indultak fürdeni, és ezért olyankor az egész völgy az ő üvöltéseiktől és sikításiaktól zengett, de a kattogás már nem jutott el hozzánk, pedig abból is volt bőven.
Az elkövetkezendő napok leginkább abból álltak, hogy túráztunk és ettünk. Persze az is érdekes, hogy hogyan jutottunk ételhez, mert a kísérőink mellé naponta kijelölt naposok gyakorta inkább nem segítettek nekik, minthogy teljesítsék kötelezettségeiket. A túrákra egyre kisebb csoportokban és egyre önállóbban mentünk, így készültünk fel az utolsó napi tájsétára. Az esti programok a tábortűznél színesek voltak: egyik este „beugróztunk”, ebből több szállóigénk is származik, volt irodalmi estünk is, amit szerintem mindenkinek kellene csinálnia, sőt, még szalonnát is sütöttünk, természetesen általunk készített nyársakkal.
Ha valaki kérdezné, hogy melyik a kedvenc történetem a nomád táborról, nehéz lenne választanom, mert annyi dolog történt, amit nagyon jó mesélni, és amire jó visszaemlékezni. A mi nomád táborunk különösen gazdag volt állatokban. Az egyik túra alatt egy vadászháztól hozzánk szegődött egy nagyon barátságos kutya talán azért, mert megsimogattuk. Egészen a táborig hűségesen követett minket, ahol körülbelül nyolcféle nevet aggattunk rá. Szinte már a további elhelyezésén gondolkodtunk, amikor az a fantasztikus ötletünk támadt, hogy hívjuk fel a vadászházat. A kutyáért eljött a gazdája, és könnyes szemmel elbúcsúztunk tőle. De – hogy ne maradjuk sokáig állat nélkül – másnap az egyik csoport a kirándulásuk alatt talált egy fészkéből kilökött cinegét. Természetesen nem hagyhatták ott, ezért a táborba egy madárral többen érkeztek vissza. Nagyon sokáig gondolkoztak, hogy mit csináljanak vele, mert a madárka cuki volt, és még az életképességre is mutatott jeleket. Végül a kísérőink vették gondozásukba. Másnap, ahogy egy kicsit engedték ugrálgatni a fűben, egy másik cinege odajött, és vele együtt otthagyták a tábort. De természetesen még itt sincs vége, mert vaddisznóval is találkozott egy ember, aminek egy hegyre merőleges gyors futás lett a vége.
Aki még ezen történetek után is félne az elkövetkezendő nomád táborától, annak megmondom: ez a félelem addig fog tartani, amíg meg nem érkezel. Szerintem így osztályosan ez volt az egyik legnagyobb kalandunk, és örülök, hogy átélhettem ezt a tábort ezekkel az emberekkel.
Bánszki Balázs (9. c)