Elhunyt Honti Mária

Január 8-án, életének 85-dik évében elhunyt Honti Mária tanárnő, aki 1962-től 1991-ig magyar irodalmat és nyelvtant tanított iskolánkban, 1981-től 1990-ig igazgatója is volt.

Honti Máriát az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium saját halottjának tekinti és emlékét kegyelettel megőrzi.

Honti Mária 1939-ben született. Az általános iskola elvégzése után a kőszegi tanítónőképzőbe járt, az itt tanult pedagógiát és pszichológiát kitűnően tudta később kamatoztatni. Az egyetemen a magyar-történelem szak elvégzése során az 1961/1962-es tanévben végezte gyakorlótanítását a Trefortban Stéger Hajnal tanárnő vezetésével. Itt kezdte tanári pályáját, ahol két legnagyobb tanárpéldaképének Vidor Pálnét és Takács Etelt tartotta. 1966-ban, négy év tanítás után megbízott vezető tanári kinevezést kapott magyarból, ettől kezdve történelmet már nem tanított. Osztályfőnök volt 1962-től 1970-ig. Ezzel az osztállyal évtizedeken keresztül nagyon szép, tartalmas, gazdag kapcsolatot ápolt, közülük néhányakkal haláláig.

Így vallott a magyartanításról 2004-ben: „A magyartanári pálya egyik legnagyobb élménye az, hogy bizonyos dolgokat újraolvas az ember, de valójában sosem ugyanazt olvassa, mint előtte. Állandóan változik az egész: hiszen a gyerek sem azt gondolja, amit én, de én sem pontosan ugyanazt gondolom, mint amit korábban (…) mert hiszen az irodalom mégis elsőrendűen az önismeret egyik fő forrása és eszköze. S újabb és újabb élettapasztalataink birtokában bizony az ember önmagának is más és más kérdéseket tesz fel ugyanazzal a művel kapcsolatban.”[1]

Középiskolai magyar nyelvtan tankönyveket állított össze, melyeket sok éven keresztül használtak.

„A másik, ahonnan tudom, hogy gyökeret vert egy kicsit ez a szövegtani, szemiotikai kommunikáció elméleti megközelítés, amit mi bevezettünk, az az, hogy szanaszét van hordva a könyvünk számos új könyvbe, amit én a legjobb szívvel szoktam tudomásul venni.”[2]

Honti Mária nagyon szerette a vezetőtanári munkát. „A vezető tanárok számára a tanárjelöltekkel való munkában az igazi inspirációt és kihívást részben az jelenti, hogy mindig frissen képzett, kételkedő és szemtelen közeg előtt kell tanítaniuk. Ez olyan felhajtóerő a tanításban, amivel semmiféle szakfelügyelet, igazgató, potentát fel nem veszi a versenyt. Mert vezetőtanárként tudom, hogy a tanárjelöltek, akik előtt én órát tartok, az éppen aktuális témakör legfrissebb szaktudományi feldolgozásaival találkoztak az egyetemen, így joggal kételkednek mindazzal szemben, amit az iskolai magyar órákon látnak és hallanak.”[3]

Kiemelkedő tudású és hatású pedagógus volt. Az 1970-es évek elejétől szakmódszertani szemináriumot vezetett az úgynevezett 20. századi irodalmi tanszéken a hallgatóknak. Többször publikált irodalmi folyóiratokban. Irodalmi munkásságának egyik legfőbb és általa kiemelkedően kedvelt területe Nemes Nagy Ágnes költészete volt.

Néhány éven keresztül igazgatóhelyettesként a tanárképzési ügyek felelőse volt. 1981-ben igazgatói kinevezést kapott. 1990-ben, az első szabad választások után néhány hónappal közoktatási helyettes államtitkár lett a megalakult új kormányban. Ezzel párhuzamosan egy évig még óraadó tanárként tanított. Később a Fővárosi Önkormányzatnál főosztályvezetőként, majd 1994 és 1998 között újból közigazgatási államtitkárként dolgozott. Később az Oktatási Minisztériumban tanácsadóként dolgozott. Nyugdíjba vonulás után is aktív maradt, számos szakmai szervezetben tevékenykedett. Az új érettségi miniszteri megbízottjaként felügyelte a magyar és a történelem tárgyak megreformált érettségijét, majd e két tárgy anyanyelvi lektoraként dolgozott.

2010-ben járt utoljára a Trefortban, részt vett egy öregdiák találkozón, ezen tartott egy úgynevezett nosztalgiaórát egykori diákjainak a második emeleti aulában. Az alábbi fénykép ekkor készült.

2015-től betegsége miatt visszavonultan élt vidéken, a főváros közelében.

 

 

Az 1970-ben érettségizett osztálya az ötven éves érettségi találkozóra, 2020-ban összeállított egy 184 oldalas emlékkönyvet. Ebből idézünk részleteket.

„Osztályfőnökünk és magyartanárunk, Honti Mária volt, aki a korrektség, a megfontolt érvek és jó tanácsok forrása, ugyanakkor dinamikus és erőt sugárzó személyiség volt. Osztálykirándulásainkon és táborainkban mindig aktív szereplő volt.”^[4]

„Honti Mária nénit kezdettől szigorú és határozott tanárnak ismertem meg. Számomra újdonság volt, hogy nem úgy tanított, ahogy azt addig megszoktam: kiállva a katedrára vagy a padsorok elé, hanem a magyarázatok közben kérdezett, kíváncsi volt a véleményünkre, a gondolatainkba kapaszkodva vitte előre az órát, mai szóval interaktív módon tanított. Ezt azzal fűszerezte, hogy nem várta meg, amíg valaki jelentkezik, hanem felszólított valakit, mit gondol az adott íróról, műről, problémáról. Ezzel egyrészt gondolkodásra serkentett, másrészt elérte, hogy nem nagyon lehetett nem figyelni, nem követni az órát.

Sokan úgy véljük, hogy Mária néni irodalomóráinak „csúcsa” Ady Endre kötészetének bemutatása volt. Ady szimbolikája, verseinek kifejező ereje, különleges szókapcsolatai világosodtak meg előttünk ezeken az órákon. És persze a hazaszeretet: hogyan lehet kritikusan, a rosszat ostorozva, „ha elátkozza százszor Pusztaszer”, akkor is szeretni a hazát. Ekkor figyelhettem meg Mária nénit a szokásosnál kissé patetikusabban beszélni. Máig szégyellem kamaszos nyegleségemet, amikor – éppen a hazaszeretet téma közben – a hátsó padból félhangosan benyögtem: „Nagy szavak!” Mária megállt a beszédben, felém fordult és így szólt: „Igen, Andris, vannak olyan dolgok, amelyeknek az elmondásához, megértetéséhez nagy szavak kellenek, többek között ilyen a hazaszeretet.”^[5]

„Az irodalomórákhoz is kötődtek meghatározó élményeim. Honti Mária felejthetetlenül szépen olvasta fel a verseket, novellákat. Többféleképpen ejtette ki az „e” hangot, egyikünk sem tudta utánozni. Ki kellett nyitnunk a könyvet, hogy az írott szöveget követni tudjuk, miközben ő azt felolvasta. Utána megbeszéltük a művet. Rájöttem, hogy nem tudok egyszerre a tartalomra is és a beszédre is figyelni, és mivel nem akartam elmulasztani, hogy szép magyar szót hallgassak, ezért kitaláltam, hogy azalatt a pár másodperc alatt, amíg Honti megvárja, hogy mindenki kinyissa a könyvét, illetve a felolvasások szakaszai közötti levegővételek szünetében, gyorsan átfutom a szöveget, hogy utána legyen lehetőségem kizárólag az általam annyira kedvelt hangzásra figyelni. Elhatározásom eltökéltséggel párosult, így hamar megtanultam villámgyorsan olvasni. Ennek a tízéves koromban elsajátított képességemnek egész életemben komoly hasznát láttam az egyetemi vizsgákra történő felkészülésnél csakúgy, mint ma, ha nagy mennyiségű anyagot kell rövid idő alatt átnéznem.”^[6]

[1] Gordon Győri János: A magyartanítás mestersége – Mestertanárok a magyartanításról. Kronika Nova Kiadó, Budapest, 2004. 183.

[2] I. m. 186.

[3] I. m. 186-187.

[4] Nyers Ildikó: Gondolatok és emlékek a gimis éveimből. In: A Trefort utcai gimnázium egykori nyelvi tagozatos „b” osztályának (1966-1970) emlékkönyve. Magánkiadás, 2020. 92.

[5] Kőrös András: Mária néni. In: i. m.13-14.

[6] Haidegger Judit: Gyorsolvasás. In: i. m. 49.