Lehel tanár úr

Kovács Lehel tanár úr, festőművész két évtizede kezdett iskolánkban rajzot tanítani. Három évvel ezelőtt életkörülményei úgy alakultak, hogy ideiglenesen fel kellett függeszteni az itteni munkáját. Azóta vártuk, hogy visszatér, mostanra azonban biztossá vált, hogy erre már nem kerül sor. Augusztus 24-én Kovács Gabriella tanárnő – aki a tanárok közül a legközelebbről és a legjobban ismerte őt – a tantestület előtt méltó, szép gondolatokkal emlékezett rá. Ebből olvasható itt egy hosszabb részlet.

Kovács Lehel már három éve Németországban él és fest, tanít ott is. Mivel az elmúlt tanév végén végképp kilépett a Trefortból, röviden csak néhány szót mondanék róla, s bő másfél évtizedes itteni tanításáról. Még ha nincs is jelen valaki, azért jó, ha az új kollégák hallják, ki tanított itt, milyen ember volt, illetve hogy mindaz, amit képviselt, mekkora érték volt. Lehel kiváló festőművész, gondolatokból építkező, hiteles alkotó. Tanárként nem középiskolai fokon közelített a képzőművészethez, a diákokat is arra nevelte, hogy tiszteljék a bennük lakozó alkotót. Született pedagógus volt, amiért irigyeltem. Az általa tanított diákok mélyen, megkülönböztetett szeretettel szerették. Olyan szépen, olyan emberségesen szólította meg őket, hogy bármelyikünk példát vehetne róla. Műveltsége és olvasottsága pedig lebilincselő történetmesélő tehetséggel és sok humorral párosulva elbűvölte, megszelídítette a gyerekeket. Lehel mindig önazonos volt. Érdekes, de nekem a kommunikációja, az egyéni beszédstílusa fog a legjobban hiányozni. Emelkedettnek mondanám, furcsa így a szó, de soha nem volt egy nyegle kijelentése, távol állt a közönséges hétköznapi stílustól. De ne egy szépelgő, hanem egy őszinte és kedves embert képzeljünk, aki tudja, hogy az igazságok milyen mélyről fakadnak, s mennyire kell vigyázni arra, hogy azok köztünk maradjanak.