Millió lépés az iskoládért

Kedves szülők, diákok, tanárok! A fenti elnevezéssel március 27-én indult mozgalom célja, hogy az iskola diákjai, családjaik és tanárai tizenegy héten át gyűjtsék és regisztrálják a sporttal, mozgással kapcsolatos tevékenységeiket. Az applikáció letöltése, használatba vétele után hatvanféle mozgásban, sportágban végzett teljesítményt lehet rögzíteni. A teljesítményeket, lépésekké, megtett kilométerekké számítja át egy program.

Tovabb...

Olaszországi diákcsereprogram

Március 3. és 10. között a 9. évfolyam húsz diákja Bajza Sándor tanár úr és Szentkláray Nóra tanárnő vezetésével Szicíliában, egy castelvetranoi iskola vendégeként kulturális csereprogramon vett részt. A gyerekek családoknál voltak elszállásolva. A gazdag program részeként régészeti parkokat látogattak meg, ahol görög templomok és egy színház maradványait láthatták, megismerték a híres Marsala bor történetét, voltak Palermoban és több környékbeli kisváros történelmi negyedében. A program második fordulójára októberben kerül sor, amikor mi látjuk vendégül az olasz diákokat és kísérőtanáraikat. Képek

Tovabb...

Ír délután

Március 17-én, Szent Patrik napján az angol munkaközösség ír délutánt szervezett az érdeklődő hetedik, nyolcadik és kilencedik osztályos tanulók számára, akik csapatokban versengtek az ír manók elől eldugott aranytallérokért. A zöld szín jegyében a résztvevők pontot kaptak, ha valami zöldet viseltek, ha helyesen válaszoltak a faliújságra kihelyezett információkat feldolgozó kérdésekre vagy ha ír manónak öltözve egy állóképet készítettek magukról. De pont járt azért is, ha ír-gael nyelven mondtak el egyszerű mondatokat, ha be tudták azonosítani a zöldfűszereket vagy ha megtalálták és felmondták a folyosón elrejtett ír találós kérdéseket.

Tovabb...

Német diákcsere

Március 8. és 16. között a jeveri Mariengymnasium tizenhárom diákját és a diákcseréket 2016 óta kitartóan kísérő és szervező tanárait köszönthetjük iskolánkban. Antje Keck tanárnő édesapjától vette át a szervezést, és elkötelezetten támogatja cserekapcsolatunkat, ami sokkal több, mint remek nyelvgyakorlási lehetőség a németet tanuló diákjaink számára. Parlament- és zsinagógalátogatás, gödöllői kirándulás, óralátogatások, néptánc, kiállítások, családi nap, szabadulószoba, játékdélután és néha egy kis közös pihenés teszik ki a mozgalmas hivatalos programot. Délelőttönként két-három diákunk kíséri és segíti vendégeinket a városban, délutánonként pedig közös program tölti ki a vendéglátók idejét. A németországi látogatásra áprilisban kerül majd sor.  

Tovabb...