Bűn és bűnhődés

Az Örkény Színházban 2024 tavaszán színpadra állítják a Bűn és bűnhődést. A 12. évfolyam magyarfaktosai részt vesznek egy kapcsolódó projektben, melynek első alkalmára január 25-én került sor. A faktos csoport egy része egy elemző beszélgetés keretében Gáspár Ildikó rendezővel és Ari-Nagy Barbara dramaturggal gondolkodhatott együtt a regény színpadra állításáról, ezek után pedig elkészítették saját koncepciójukat is. A projekt február 2-án kulisszabejárással, valamint a február 17-i olvasópróba-demón való részvétellel folytatódik majd. A foglalkozások vezetői Hudáky Rita és Császári Viktória tanárnő voltak, kísérőtanár Cserős Borbála tanárnő volt.

Tovabb...

Nemzetközi MEP ülés Münchenben

Január 11-16. között Münchenben rendezik meg az Európa Parlament Modell következő nemzetközi regionális ülését. A magyar delegációban négy trefortos diák van jelen: Torbágyi Dorka (10. b) bizottsági elnökként, Nagy Milán (10. b) delegációvezetőként, Nagy Ádám (12. a) és Nemes Milán (10. b) delegáltként. A magyar küldöttség kísérőtanára dr. Szemethy Tamás, iskolánk MEP koordinátora.

Tovabb...