Fuvolakoncert volt

Szőke Borbála (12. c) szép fuvolakoncerttel zárta az évet, és egyben búcsúzott zeneiskolájától. Szeptembertől Frankurtban kezdi meg zenei tanulmányait, itt lesz belőle fuvolaművész. Június 13-án a Weiner Leó zeneiskolában több más darab mellett a következőket adta elő: G. F. Händel: E-moll fuvolaszonáta 1. és 4. tétele, C. P. Stamitz: G-dúr fuvolaverseny 1. és 2. tétele, F. Martin: Ballada fuvolára és zongorára. Játéka érett, magas színvonalú, magával ragadó volt. A koncerten rajta kívül több családtagja is fellépett.    

Tovabb...

Schweininger tanár úr könyvet írt

Schweininger Péter tanár úr szakmai érdeklődésének középpontjában a helytörténet és a történeti földrajz módszertani kérdései mellett a magyarországi németek újkori és jelenkori története áll. Tizenkét éven át kutatta a Vértesben fekvő falu, Szár német közösségének 18–19. századi történetét. Munkájának eredményeit doktori disszertációjában foglalta össze, amelyet tavaly védett meg az ELTE BTK Modernkori Magyarország Doktori Programjának keretében. Ennek kibővített és szerkesztett formája a közelmúltban megjelent Sváb világok. Népesség és mentalitás Száron, 1729–1848 c. könyve. Tartalomjegyzéke itt olvasható, beszerzéséről itt lehet tájékozódni.

Tovabb...

Tankönyvritkasággal bővült a könyvtár

Egy szerencsés véletlen kapcsán antikvár példányként került a Trefort tulajdonába Marczali Henrik 1894-ben kiadott Magyarország története, melyet kifejezetten középiskolák számára írt tankönyvnek. Marczali Henrik (1856-1940) a magyar történelemtudomány egyik legjelentősebb történészprofesszora volt. Munkásságáról elmondható, hogy 1895-től a Budapesti Egyetem oktatójaként tevékenykedett, azonban az kevésbé ismert, hogy ezt megelőzően a mai Trefort Gimnázium elődjében dolgozott középiskolai tanárként (1878-1895), illetve ennek keretében osztályfőnökként. Pályájának ebben az első felében szerzett tapasztalatai alapján fontosnak tartotta, hogy egy átfogó, Magyarország és a magyarság történetét a kezdetektől a kiegyezésig feldolgozó tankönyvet írjon.

Tovabb...

Tiltakozó nyilatkozat

Mi, az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium alulírott tanárai tiltakozunk a kormány által 2023. március 2–án nyilvánosságra hozott, a köznevelést érintő jogszabálytervezetek és a teljesítményértékelési rendszer tervezete ellen. Véleményünk szerint az ezekben megfogalmazott intézkedések nem alkalmasak a köznevelés válságának kezelésére, inkább elmélyítik azt. Az iskolai közösségek autonómiájának további csorbítása, az eddigieknél kedvezőtlenebb munkafeltételek kialakítása ellentétes diákjaink érdekeivel is. Elvárjuk, hogy a kormány valódi érdekegyeztetést folytasson a pedagógus szakmai szervezetekkel a kialakult válság kezelése érdekében. Aláírások

Tovabb...