Országos sakkolimpia

A budapesti egyéni sakkolimpián elért második helyezéseikkel korábban az országos döntőbe jutottak Vancsisin Márk (10. b) és Göndör Jakab (12. a). Az országos döntő előtt Vancsisin Márk a harminchárom diák között az Élő-pontszámok alapján a tizenkilencedik volt, a versenyen ötödik helyezést ért el. Göndör Jakab az Élő-pontszámok alapján negyven sakkozó között a tizenötödik volt, a versenyen tizenkettedik lett.

Tovabb...

Medvematek verseny

A Medvematek verseny egy nagyszabású szabad téri program, amelyen országosan sok ezer diák vesz részt sok különböző helyszínen. Május 11-én a Gellérthegyen 2200 diák volt jelen, köztük hatvannégyen a Trefortból. A három órás verseny során a résztvevők összesen négy-öt kilométert gyalogoltak, miközben állomásról állomásra jártak. Diákjaink legjobb eredményei: A 7-8. osztályosok között 168 csapatból a Kiss Bende, Kocsis-Cséfán Olivér, Somogyi Dániel (7. c) csapat a második, a Hlavaty Sára, Kaiser Adél, Hadházi Borbála (8. c) csapat a nyolcadik, a Kis Ágota, Móricz Veronika (7. c) csapat a tizennegyedik, a Rákosi Dóra, Tóth Ilona, Szabados Anita (8. b) csapat a tizenhatodik,…

Tovabb...

Francia-német csapatverseny

A németül és franciául megadott kulturális ismeretekre vonatkozó online kérdéssort mintegy 1100 diák, 275 csapat töltötte ki, köztük iskolánk öt csapata. Közzé tették az első ötven csapat eredményét. A Knuth Ákos, Solymosi Botond, Mándoki Vera, Stock Petra (11. a) (Szerecz Petra és Erdős Katalin tanárnők tanítványai) alkotta csapat a harmincadik helyen végzett. A részletes eredmények itt vannak.

Tovabb...

Floorball

Május 5-én volt az egyetemista és főiskolai csapatok számára kiírt Budapesti Egyetemi Főiskolai Szövetség Universitas Floorball Kupa 2024-es tavaszi versenye. A Szűcs András, Csekei Boldizsár, Jávor Ádám (öregdiákok), Fábián Boldizsár (7. c), Godó Miklós (10. a) és Móricz Ádám (7. b) alkotta csapat két kategóriában indult.

Tovabb...