(1934-ben tanárjelöltje, 1946-tól 1949-ig tanára volt iskolánknak)
Emlékek és feladatok
Gyakorta hallunk, olvasunk tudományos iskolákról, amelyek egy-egy tudományterületen sajátos szemléletet, gondolkodásmódot, kutatási módszert alakítottak ki és terjesztettek el, tanítványokat neveltek. Ismeretes számos régebbi és újabb hazai tudományos iskola is. Ilyen alkotó közösségként él emlékezetemben többek között a Trefort utcai Gyakorló Gimnázium, a gyakorlati pedagógia alkotóműhelye, a hírneves „Minta”, ahogy kortársaim nevezték és nevezik ma is.
1934 második felében gyakorló tanárjelöltként kezdtem ismerkedni a Minta sajátos életével. A visszaemlékezés mindenkor szubjektív elemekből áll, legyen szabad tehát élményekre, benyomásokra hivatkozom. Természetesen csak néhány momentumra, olyanokra, amelyek a 23 éves tanárjelölt számára újak, meglepőek voltak, különböztek a más iskolában látottaktól, és gyökeresen eltértek akkori társadalmi életünk, emberi kapcsolataink jellemzőitől.
Először a tanár és tanítvány viszonyáról szólok. A tanár nem fellebbezhetetlen, mindenható úr volt, és a diák nem idomítási alany. Nem is tegezte a tanár a tanítványt, pedig az egyoldalú tegeződés társadalmunk sajátossága volt, a felsőbb- és alsóbbrendűség kifejezésének egy formája. Az órákon hiányzott a merevség, a dresszúra, a fegyelmet láthatatlan eszközök biztosították, és ha ez nem mindig sikerült, a hibát nem feltétlenül a diákban keresték. A tanár is lehetett hibás saját magát is kritikával mérte. A- óraközi szünetekben beszélgetések folytak tanár és tanítvány között mindenféle témáról, egyéni és otthoni problémákról, tanulásról, kirándulásról, barátokról, a jelenről és a jövőről, terveikről. Mindez kedves, közvetlen, természetes módon, ahogyan egyenrangú emberek között szokás.
Vizsgák nem voltak, hanem összefoglalások, amelyekben tevékeny közreműködésünkkel került áttekintésre valamely egységes szempont szerint a tananyag. Emlékszem, pl. az egyik történelemi összefoglalóra, amelynek a fő kérdése az volt: sötét-e a középkor? A jól feltett kérdésekre válaszolva világosodott meg előttünk, hogy milyen különbség van egy korszaknak belülről és utólag kívülről való szemléletében.
A Minta oktatási módszerét a gondolkodásra való nevelés, a készségek kialakítására való törekvés jellemezte mind a számonkérések alkalmával, mind pedig az új anyag feldolgozásakor. Annak idején a hivatásos nevelők között is csak kevesekben tudatosodott ennek a módszernek a pozitív jelentősége, sőt egyesek részéről lekicsinylő vélemények is elhangzottak. Napjainkban viszont, amikor az ismeretanyag minden szakterületen rohamosan nő, és az éppen „aktuális tudnivaló” egy emberöltő is többször változik, a készségek kialakítása általános nevelési célkitűzéssé vált.
Oktatással, neveléssel sokan foglalkoznak: hivatásosak és nem hivatásosak, oktatási intézményeken belül és azokon kívül is. Azonban a hivatásos pedagógusok is ritkán igénylik munkájuk állandó elemzését annak érdekében, hogy egyre jobban végezhessék. A pedagógiai munka értéke nehezebben mérhető, mint a mérnöké, orvosé vagy jogászé, ilyen szempontból inkább a művészéhez hasonlítható. A Minta a pedagógiai munka területén is a problémák meglátására és megoldására nevelt. Ezt a célt szolgálták a kölcsönös óralátogatások, a bemutató órák és az azokat követő elemzések, viták. Egyes esetekben, a Mintában a tanárjelölt az egyetemi szakmai képzés kiegészítésére is lehetőséget kapott. Pl. a fizikaszakos tanárjelöltek az erősen elméleti jellegű egyetemi képzés során kevés gyakorlatra tettek szert a demonstrációs kísérleti eszközök megismerésében és magában a kísérletezésben. Túlzás nélkül állíthatom, hogy a gyakorló év alatt a tanárjelölteknek a fizikai tudományokról alkotott képe is teljesebbé vált. a Jól felszerelt szertár és műhely az egyéni oktatási kísérleti elképzelések megvalósítására is lehetőséget nyújtott.
A Mintában kapott emez útravalókkal indultam el a pályámon, és ezeket igyekeztem gyakornokként hasznosítani, kezdetben egyetemi gyakornokként, majd, mint gimnáziumi tanár. 1946-ban visszakerültem a Mintába, és három éven át vezető tanárként működtem. Nagy megtiszteltetésnek tekintem ma is, hogy tagja lehettem a testületnek. Ez az időszak a Mintában is az új élet kialakulásának kezdeti időszaka volt. Az iskolát és az igazgatási szerveket egyaránt foglalkoztatta a gyakorló iskola helye és szerepe az újjáalakuló társadalomban. Régi didaktikai módszerek, de új nevelési célok és eszmények keresése jellemezték ezt az időszakot. A gyakorló gimnázium nagy része nemcsak a Minta eszmei formálásoknak volt aktív résztvevője, hanem külső feladatokban is kezdeményező módon vett részt. Ilyenek voltak: szakérettségi tanfolyamok szervezése és azokon, valamint a szerveződő általános iskolák pedagógusainak tanárképző tanfolyamain való részvétel, a megalakuló műszaki és gazdasági akadémia, pedagógiai főiskola, a dolgozók gimnáziumának munkájában való közreműködés, segítségnyújtás a gimnáziumok újjáépítésében, továbbképző előadások tartása középiskolai tanárok számára stb.
Azóta kb. negyedszázad telt el, de figyelemmel kísérhettem a Minta munkáját az orvostudományi egyetemre került diákjain keresztül. Továbbra is kiemelkedett eredményességben, és továbbra is a haladás képviselője volt.
Feladat bőven van napjainkban is. Az ismeretanyag gyarapodása döbbenetes. Sokan vetik fel azt a kérdést is, hogy milyen iskolatípusoké a jövő: azoké-e, amelyek konkrét feladatok ellátására képeznek ki, vagy amelyek továbbtanulásra készítenek elő, tehát a szakközépiskoláké vagy a gimnáziumoké? Gyakran hallunk a korszerű műveltség fogalma körüli vitákról is, amelyek olykor szembeállítják egymással a humán és a technikai műveltséget.
A Trefort utcai gimnázium – hagyományaihoz híven – bizonyára alkotó módon vesz részt e rendkívül bonyolult problémák megoldásában. Sok erőt és sok sikerült kívánok e munkához!