Matematikaverseny

A három fordulós országos Zrínyi Ilona matematikaverseny második (területi) fordulójában Göndör Jakab (11. a) (Kőrösiné Vitkóczi Fanni tanárnő tanítványa)  4. helyezést ért el. A hetedikesek között Hadházi Borbála (7. c) (Zerkovitz Zsuzsanna tanárnő és Gáspár Csaba  tanár úr tanítványa) bejutott az április 21-én sorra kerülő országos döntőbe.

Tovabb...

Sakkolimpia

Vancsisin Márk (9. a) a korábban a budapesti diákolimpián elért harmadik helyezése alapján részt vehetett az országos döntőben a 9-10-esek korcsoportjában a versenyzői kategóriában. A versenyre április 7-én, 8-án Tápiószentmártonban került sor. A 37 fős mezőnyben a legalacsonyabb értékszámú diáknak 1080, a legmagasabbnak 2319 volt az Élő-pontszáma. Másfél nap alatt kilenc fordulóra, kilenc játszmára került sor. Vancsisin Márk (1831) lényegében az előzetes helyezésének megfelelően tizennyolcadik lett.

Tovabb...

Földrajzverseny

A XII. Jakucs László Nemzetközi Középiskolai Földrajzversenyen 290 páros indult. A februárban megrendezett első forduló után 48 páros jutott a középdöntőbe, majd 24 a szegedi döntőbe. Itt a Bérczy Barna (12. a ) és Kővári Viktor (11. a) alkotta páros hatodik helyezést ért el.  A versenyen komplex feladatokat oldottak meg a tanulók, két írásbeli forduló után laboratóriumi feladatok, kvíz, valamint egy szóbeli forduló várt a döntősökre, ahol vitázniuk kellett egy adott magyarországi települést érintő, településfejlesztési-környezetvédelmi kérdésről egy polgármester és egy szakember szerepében.

Tovabb...